A nyugati-hosszúság 135. és 155. illetve az északi-szélesség 35-45. foka között található hatalmas, a víz felszínén lebegő szeméthalom, amit az óceánba szórt illetve a folyók által a szárazföldről az óceánba hordott hulladékból tereltek össze a tengeráramlatok. Létezésére először 1988-ban figyeltek fel.
A legtöbbször az óceán felszínén úszó esetenként a mélybe süllyedő műanyag az ultraibolya sugárzás hatására fokozatosan apró, szemmel nem látható darabokra esik szét. Az ekként széteső komponensek továbbra is a víz felszínén lebegnek, megakadályozva az oxigénhez jutást, elzárva a tengeri élőlényektől a levegőt. A műanyag bomlásakor keletkező anyagok a tengeri élőlények hormonháztartását is károsítják. A milliónyi apró kis műanyagdarabot a tengeri élőlények megeszik, és így azok bekerülnek a táplálékláncba, és ezáltal a mi tányérunkra is. ma már bizonyított tény, hogy a nano méretű darabok beépülnek a szervezetekbe, amit mi elfogyasztunk.

A nehézfémek megnevezést többféle értelmezés szerint is szokták használni. A két leggyakoribb a sűrűség és toxikusság alapján különíti el a nehézfémeket. A sűrűség alapján a 4, 5-5 g/cm3 -nél nagyobb sűrűségű fémeket és ötvözeteiket sorolja ide.
Toxikusság alapján a nehézfémekhez leggyakrabban az ólmot, a kadmiumot, a higanyt és az arzént sorolják.
A nehézfémek komoly környezeti és egészségügyi problémát okozhatnak, ha valamilyen ok miatt feldúsulnak a környezetben. Ilyen ok lehet például az ipari és települési hulladék nem megfelelő kezelése A nehézfémek használatát szigorúan szabályozzák, legtöbbször tiltják. Ezért például a mai elektromos- elektronikai berendezések vagy a hőmérők már ne tartalmazhatnak nehézfémet, azokat más anyagokkal kellett hogy kiváltsák a gyártók.