Term | Definition |
---|---|
Savas eső | Savas esőről akkor beszélünk, amikor a csapadék pH-ja erősen savas irányba tolódik el. Ennek lehetnek természetes okai is, például erdőtűz vagy vulkánkitörés, de a savas esők elsődleges oka az emberi tevékenység miatt kialakult légszennyezettség. Az ipari tevékenység során a levegőbe jutó nitrogén-oxidok illetve a kén-dioxid a levegő vízgőztartalmával reakcióba lép, melynek eredményeképpen salétromsav és kénsav keletkezik. A savas eső káros hatását általában a kibocsájtás helyétől távolabb fejti ki, mert a képződő savak a felhőkbe jutnak, a szél pedig akár több száz vagy ezer kilométerre is elfújja ezeket. Ez a jelenség, vagyis hogy a környezetszennyezés térben és időben eltolva is jelentkezhet az egyes szennyezések elsődleges jellemzője. |
Sugárbetegségek | Az ionizáló sugárzások hatására kialakult szervi elváltozások. A nagy sugárdózisok (1 Sv fölött) hatására már akár fél órán, esetleg néhány napon belül kialakulnak az ún. determinisztikus sugárártalmak, mint pl. a bőr égése, a vérképző szervek károsodása, és komplex tünetegyüttesként az akut sugárbetegség. |
Sugárszennyezés (radioaktív szennyezés) | Sugárszennyezésről akkor beszélünk, ha a légkörbe jutott radioaktív anyag mennyisége veszélyezteti a környezetet és az élő szervezeteket. Ez megtörténhet például reaktor baleset, nukleáris támadás vagy radioaktív anyagok nem megfelelő tárolása esetén. |
Szárazelem | A különböző elemtípusok- ceruza, bébi, góliát, lapos- összefoglaló neve. A szárazelem veszélyes hulladéknak számít, sérülten, kikerülve a környezetbe, károsítja a talajt, a vizeket, az élővilágot. Épp ezért az elhasználódott elemeket a speciális elemgyűjtő edényekbe kell dobni. Ezek megtalálhatók az ország közel 33.000 pontján, számos közintézményben, iskolában, áruházban, annak érdekében, hogy a lakosság kényelmesen elérhesse azokat. |
Szemét | A szemetet tulajdonosa már nem tudja vagy nem akarja használni. Vegyesen gyűjtve lerakóba kerül és nem hasznosul, így kikerül a gazdasági körforgásból. A hulladék ezzel szemben, szelektíven gyűjtve, másodnyersanyagként még újrahasznosítható. |
Szennyező anyag | A termelés, a fogyasztás vagy egyéb tevékenység során keletkezett anyag, amely káros hatást fejt ki a környezetre és az élő szervezetekre. Szennyezők nemcsak a különböző halmazállapotú anyagok lehetnek, de energia is, például radioaktív sugárzásként. |
Szennyvíztisztítás | Fizikai, kémiai és biológia módszerekkel történő víztisztítás, amely után a szennyvizet visszavezetik az élő vízbe vagy felhasználják. A mechanikai eljárások során szűrőkkel, ülepítőkkel a nagyobb, lebegő szennyeződéseket szűrik ki. A biológiai tisztítás során természetes eljárásokkal és mikroorganizmusok közreműködésével a szerves szennyeződéseket távolítják el. A kémiai tisztítás során az oldott nehézfémeket távolítják el és utószűrik a vizet. A legutolsó lépés a visszamaradt szennyvíziszap kezelése. |
Szmog | Szmog vagy füstköd akkor alakul ki, mikor egy adott területen a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a határértéket és ez az állapot huzamosabb időn át fennáll. Kialakulásában a nagymértékű szennyezőanyag-kibocsátás mellett a kedvezőtlen időjárási körülményeknek – például a szél hiányának - is szerepe van. |
Szürke víz | Főleg fürdő, zuhanyzó, mosdóvízből származó szennyvíz, mely némi mechanikai szűrés után bizonyos nem fogyasztási tevékenységekre használható, Pl. kert locsolás, vécé öblítés. |