
A világ első, faburkolatú műholdján dolgoznak a Kiotói Egyetem tudósai egy helyi vállalattal.
A hőmérsékleti változásoknak és a napfénynek ellenálló faanyagok kifejlesztésén dolgozó Sumitomo Forestry nemrégiben közölte, hogy a Kiotói Egyetemmel kutatásokba kezdett a faanyagok űrben történő felhasználásának lehetőségeiről a különleges űreszköz, a LIGNOSAT megalkotása céljából.
Különleges, hiszen fából készült borítása - szemben a hagyományos műholdak fémburkolatával - a légkörbe visszatérve elégésekor nem bocsát ki káros anyagokat.
Aggaszt minket az a tény, hogy a Föld légkörébe visszatérő műholdak elégnek és kicsiny alumínium részecskék a légkör felső rétegében éveken át lebegnek. Ez hatással van a Föld környezetére
- nyilatkozta a BBC-nek Doi Takao japán űrhajós, a Kiotói Egyetem professzora, aki 2008-ban dolgozott a Nemzetközi Űrállomáson.
A több mint 400 évvel ezelőtt alapított Sumitomo Group vállalata és az egyetem szakemberei először azt fogják tanulmányozni, hogy a különböző fafajták miként viselkednek szélsőséges körülmények között a Földön. A fejlesztés következő lépése a műhold megtervezése lesz. A különleges űreszközt 2023-ban akarják útnak indítani.
Az űrszemét egyre nagyobb problémát jelent, ahogyan egyre több műholdat bocsátanak fel a világűrbe. A Világgazdasági Fórum adatai szerint jelenleg mintegy hatezer műhold kering a Föld körül, ezek 60 százaléka már működésképtelen, azaz űrszemét. Az Euroconsult kutatócég becslése szerint ebben az évtizedben évente 990 műholdat indítanak, ami azt jelenti, hogy 2028-ra 15 000 műhold keringhet a Föld körül.
Forrás: ecolounge.hu
Kép forrása: Sumitomo Forestry