
A "Tisztítsuk meg az országot!" júliusban kezdődött kísérleti szakasza véget ért. Csütörtöktől országos szinten folytatódik a program.
Véget ér a Hulladékradar nevű mobilalkalmazás tesztidőszaka is, csütörtöktől már a végleges üzemmódban fogadja az illegális hulladékokról szóló bejelentéseket. Az applikáció már eddig is több, mint 3 ezer jelzést fogadott.
A tapasztalatok alapján a szemét legnagyobb része építési és kommunális hulladék. Az illegális lerakások főképp utak, vasútvonalak, folyópartok mentén találhatók, míg a településeken a külterületek, félreeső helyek a legszennyezettebbek. Az ország hulladékmentesítése több szakaszra oszlik majd. Az összegyűjtés csak az első lépés, hiszen az újraszennyezés megakadályozásával fenn is kell tartani a szemétmentességet, a használható hulladékot pedig vissza kell vezetni a gazdasági körforgásba. Az ITM javaslata települési gyűjtőpontokon biztosítaná a szemétlerakás lehetőségét, és kiterjed a hulladékudvarok fejlesztésére is.
A projektet a sajtótájékoztatón Csepel polgármestere méltatta abból az alkalomból, hogy a kísérleti projekt záró napján a városrész három pontjáról összesen több mint 300 köbméter hulladékot szállítottak el. A munka költsége meghaladta a 4,3 millió forintot, de Borbély Lénárd közölte, hogy az önkormányzat ennél sokkal többet, évi több mint 150 millió forintot fordít a hulladékok elszállítására és elhelyezésére.
Az összeget a csepeli polgárok adójából kell előteremteni, vagyis a szemetelők ekkora kárt okoznak a helyieknek - tette hozzá.
A polgármester elmondta, hogy állandó gondot jelent számukra a hulladékmentesítés, mivel a szemét új helyen jelenik meg, ha valahol sikerül megakadályozni a lerakást. Véleménye szerint a helyzetet súlyosbította, hogy a fővárosi önkormányzat az idén nem szervezte meg a szokásos lomtalanítást.
Borbély Lénárd úgy véli, hogy a Tisztítsuk meg az országot! projektet hosszú távra, a megelőzés lehetőségeivel együtt kell tervezni, de a legnagyobb eredménynek azt tekintené, ha a szemléletváltás vezetne tisztább környezethez.
Kép forrása: Pexels, Szerző: Stijn Dijkstra