social

Hirdetés

Hazai termékek a dm polcain – Új magyar beszállítókat keres a dm!

Hazai termékek a dm polcain – Új magyar beszállítókat keres a dm!

A dm társadalmi felelősségvállalási tevékenysége a vállalat stratégiájának szerves része. Piacvezetőként célja a példamutatás a gyermekek- és családok egészségvédelme, a környezetvédelem, továbbá az egészséges életmód terén. Támogatási filozófiájában kiemelt helyet kap a vásárlók aktív bevonása, hiszen közösen is lehet jót tenni a magyarországi lakosságért, vagy akár helyi szinten egy-egy kezdeményezésért.

Közösségekre épülő programok

A dm "Együtt egymásért" elnevezésű felelősségvállalási programja részeként két ilyen kampányt indított útjára az elmúlt két évben. Míg a "Jótettekkel egy jobb világért" pályázati program a helyi civil közösségek társadalmi és/vagy környezeti ügyekért tett segítő munkáját támogatja 2016. óta, idén 25 projekt támogatásával, addig az idei évben induló "dmStart!" pályázat célja újonnan induló magyar vállalkozások felkarolása.

dmstart

Irány a rajtvonal. Start! 

A dm most új beszállítókat keres szépségápolási termék, mosó-, és tisztítószer, valamint bio és konvencionális élelmiszer szortimentjei bővítéséhez, termékfejlesztési stratégiája támogatja az innovációt, az egyedi, a piachoz képest megkülönböztető termékek forgalmazását. A dmStart! kampány során novembertől 2019. január végéig olyan Magyarországon bejegyzett, és teljesen vagy többségi magyar tulajdonban álló mikro-, kis-, és közepes vállalkozások, manufaktúrák jelentkezését várják, amelyek minimum 1 éve, legfeljebb 5 éve folytatnak gyártó, illetve kereskedelmi tevékenységet. Fontos szempont az is, hogy a vállalkozások rendelkezzenek innovatív szemlélettel, működési filozófiájukban jelen legyen a fejlődési igény, a naggyá válási képesség, amellyel idővel akár a nemzetközi piacon is értékelhető teljesítmény felmutatására lehetnek képesek.

Nem kizáró ok, ha a termék már elérhető a piaci kínálatban, vagy épp bevezetés előtt áll.

A termékek tekintetében a dm a következő jellemzőket keresi: újszerű, egyedi, illeszkedik a dm-vásárlók igényeihez, piacképes tartalmilag és megjelenésében is, végül fenntarthatósági szempontoknak is eleget tesz.

Hazait vegyenek!

A dm már korábban is karolt fel magyar manufakturális terméket, mint 2014. óta a Magyar Termék Nagydíjas Manna 100% természetes szappan készítményeit, amelynek a kezdeti négy terméke óta jelentősen kibővült a szortimentje. Továbbá megtalálhatók polcain a Cerbona, Biopont és más magyar gyártók egészségtudatos termékei is.

A pályázat eredményhirdetése jövő áprilisban várható, az üzletekbe ezután fognak kikerülni az új termékek.

 

A "dmStart" pályázat részletei elérhetőek ezen a linken.

dm logo


Képek forrása: dm

Hirdetés

ökotúra

Élethelyzetek a hulladék aspektusából, avagy mit tehetünk annak érdekében, hogy mindennapjaink során kevesebb hulladékot termeljünk, illetve a rendelkezésre álló hulladékokat - legyen az konyhai- vagy akár kerti zöldhulladék - hogyan hasznosítsuk

 

tovabb

hulladéktipp

A települési szilárd hulladékok bemutatása, melyek az alábbiak: Papírhulladék; Italoskarton hulladék; Műanyaghulladék; Üveghulladék; Fémhulladék; Konyhai zöldhulladék; Kerti zöldhulladék; Gumihulladék; Elektronikai hulladék; Roncsautó, Gépjármű-hulladék; Textilhulladék; Használt olaj és zsíradék; Veszélyes hulladék

 

tovabb

Hirdetés