social

hulladéktipp

Keresés a Fogalomtárban
Begin with Contains Exact termSounds like
Term Definition
Műanyaghulladék

A műanyagok mesterséges úton előállított szerves polimerek. Az első műanyagot, a PVC-t 1838-ban állították elő, de ipari termelése csak 1938-ban indult meg. A műanyagok világhódító útjukra az 1900-as évek második felében indultak igazán. A termelés ebben az időszakban világszerte 1, 5 millió tonnáról 270 millió tonnára emelkedett.
Európában évente kb. 25 millió tonna műanyaghulladék képződik, ennek jelentős része csomagolóanyag, azaz egyszer használatos nejlonzacskó, eldobható ételhordó doboz vagy PET palack. Mindezt pedig jelentős problémákat is maga után von. A műanyag lebomlási idejéről még csak sejtéseink vannak, az biztos, hogy nagyon hosszú idő, akár több száz vagy ezer év is kell hozzá. Égetésekor káros anyagok kerülnek a levegőbe, a természetbe kikerülő műanyag hulladék az állatvilágra nézve is komoly veszélyt jelent, de az emberi egészséget is veszélyezteti.

Mit csináljak a reklámszatyrokkal és a PET palackokkal? - Először is előzzük meg a műanyaghulladék keletkezését, vásároljunk tudatosan, igyekezzük kerülni a felesleges csomagolással ellátott termékeket, vigyünk magunkkal bevásárló szatyrot és mondjunk nemet az ingyen kínált nejlonszatyrokra.

De ha már megtermelődött a hulladék, gyűjtsük szelektíven, amit lehet!


Szelektíven gyűjthető műanyag hulladékok (a teljesség igénye nélkül):
- PET palackok
- műanyag zacskók, nejlonszatyrok
- tejtermékek kimosott dobozai
- kozmetikai, háztartási flakonok (PP, HDPE jelzésűek)

Egyelőre nem gyűjthető szelektíven:

- zsíros, olajos, háztartási vegyi anyaggal szennyezett, élelmiszer maradványt tartalmazó flakonok

- margarinos doboz

- fogkefe

- játékok

- CD, DVD 

- harisnya

- hungarocell

Néhány gyakoribb műanyagtípus, aminél nem ilyen egyértelmű a helyzet:
- elektronikai eszközök borítása (pl. monitor, billentyűzet): Ha még egyben van az eszköz, akkor mint E-hulladék az árusítóhelyen vagy hulladékudvarban leadható, ha nem, csak a műanyag van meg, akkor egyes helyeken a szelektív gyűjtőbe is bedobhatjuk (pl. Budapesten) vagy hulladékudvarban leadható
- PVC csövek, flakonok, fóliák, csomagolóanyagok: hulladékudvarban adhatóak le
- poliészter ruhanemű: ruhagyűjtőbe dobható
- polisztirol (hungarocell, nikecell): szelektív gyűjtőbe nem dobható, csak hulladékudvarokban lehet leadni
- Teflon, kapcsolók, konnektorok, plexi, reklámtábla, harisnya, CD/DVD/Blue-Ray lemez: az illetékes közszolgáltató cégtől kérjünk információt

Ha műanyaghulladékunk van, újrahasznosítással foglalkozó cégeknek is eladhatjuk azt.

Mi lesz a műanyaghulladékból?
Ahogy minden esetben, itt is alapfeltétel a műanyagok szelektív gyűjtése.
A begyűjtött hulladékot átválogatják anyag, típus és szín szerint, majd darálják és alaposan átmossák, szárítják, végül a tiszta darálékból granulátumokat, abból pedig kész termékeket készítenek.
Az újrahasznosított műanyagból készülő termékeket hosszan lehetne sorolni. Csak néhány közülük:
gépjármű alkatrészek, kültéri fóliák, virágcserép, kerítésoszlop, gyeprács, szemeteszsák, hólapát, esőkabát, úszógumi, ruhafogas.