A hulladékcsökkentést már a vásárlásnál el lehet kezdeni, mert csak azzal a hulladékkal nincs gond, ami meg sem termelődik. Persze, a mai világban minden a fogyasztásról szól, így kell némi önuralom és kitartás ahhoz, hogy valaki igazi tudatos vásárlóvá váljon.
Ma mindenhonnan azzal bombáznak bennünket, hogy vegyünk, vigyünk, fogyasszunk. Az ember pedig könnyen elcsábul, és egy jól eltalált reklám hatására még azt is elhiszi, hogy tényleg szüksége van arra a bizonyos termékre, amire valójában nincs is. Így aztán hamarosan az is csak egy újabb felesleges holmi lesz a szekrény mélyén. Egy kis odafigyeléssel és tudatossággal, sokat változtathatunk magunkon és környezetünkön is.
Lista és vászontáska
Amikor vásárolni indulunk, érdemes mindig listát írni és átgondolni, mire is van szükségünk. Így elkerülhetjük, hogy felesleges holmikkal megrakva térjünk haza. A bevásárláshoz pedig vigyünk magunkkal saját kosarat, vászontáskát, és ne szaporítsuk otthon a nejlonszatyrokat. Nagy bevásárlásnál válasszuk a nagyobb kiszerelésű termékeket, ahelyett, hogy sokszor megvennénk a kicsit, ami így sokkal több hulladékkal jár.
Egy tudatos vásárló számára alapvető szabály, hogy igyekszik a lehető legkevesebb csomagolt árut vásárolni, vagy ha már muszáj, akkor megpróbálja a környezetbarátabb verziót választani. Sajnos, ma egyre több áruházban látni, hogy zöldségeket, gyümölcsöket nem csak fóliába csomagolják, de még egy teljesen felesleges polisztirol tálcára is teszik azokat. Ezt a műanyag fajtát nem lehet szelektíven gyűjteni, hulladékudvarokban lehet csak leadni, ahová néhány kis tálca miatt azért ritkán indul el az ember. Épp ezért a legtöbb polisztirol csomagolás sajnos a szemétlerakókban végzi, és úgy ezer évig ott is marad.
Nem kell mindig új zacskó
Egy-egy bevásárlásnál a legtöbben a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül tekerik le a nejlonzacskókat egymás után, és teszik bele nem egyszer az egy szem almát vagy a két banánt. Ha már mindenképpen zacskózni akarunk, tegyünk egy zacskóba több dolgot, és például a banán esetében el is hagyhatjuk azt, hisz a banánhéjat úgy sem esszük meg. A legjobb persze az lenne, ha mindenki vinne magával otthonról használt zacskókat, és nem tépne le újabbat és újabbat, minden egyes alkalommal. És az ingyen kínált kis reklámszatyrokra is lehet nemet mondani, hisz például egy parányi gyógyszertári zacskót úgy sem tudunk semmire sem használni.
Ha piacra, zöldségeshez megyünk a kis nejlonoktól is megkímélhetjük magunkat, és nem fő majd a fejünk otthon, hogy mit is kezdjünk velük. Budaörsön nemrégiben megnyílt az ország első csomagolásmentes boltja is, ahol mindenki a saját üvegébe, dobozába, zacskójába teheti az árukat, legyen az mondjuk bab, liszt vagy asztalt gyümölcs.
Illatos helyett újrapapír
A termékek kiválasztásánál is gondolkodjunk környezettudatos szemlélettel. Vegyük például a WC papírokat. Válasszunk újrahasznosított papírból készült terméket, az illatosított rózsaszínű, kék vagy sárga helyett, amihez sok-sok fát kellett kivágni és ráadásul allergiát is okozhat.
A fémdobozos sör helyett vegyünk inkább visszaváltható, üvegeset. Ha összehasonlítjuk egy félliteres alumíniumdoboz és egy ugyanekkora üveg energiafelhasználását, akkor a fémdoboz messze pazarlóbb, ráadásul előállítása jelentős levegő-és vízszennyezéssel jár, nem beszélve a képződő hulladékról. Ezzel szemben a visszaváltható üveget negyvenszer újra lehet tölteni.
Felejtsük el a PET palackokat is! Egy tudatos vásárló ásványvíz helyett csapvizet iszik, ha esetleg lakóhelyünkön nem jó a víz minősége, akkor beszerezhetünk egy ballonos automatát is, amit újra lehet tölteni.